Lakásbiztosítás váltás év közben: mikor és hogyan mondhatod fel a biztosításodat?

Sokan csak akkor kezdenek el foglalkozni a lakásbiztosításukkal, amikor megérkezik az éves díjértesítő, vagy találnak egy kedvezőbb ajánlatot. Ilyenkor gyorsan felmerül a kérdés: bármikor lecserélhető a lakásbiztosítás, vagy meg kell várni az évfordulót?

A válasz attól függ, mikor és milyen okból szeretnél váltani. A lakásbiztosítás felmondására ugyanis több lehetőség is van, de nem mindegy, milyen határidőket kell betartanod.

Mikor lehet lakásbiztosítást váltani?

A lakásbiztosítási szerződések jellemzően határozatlan időre szólnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bármelyik napon egyszerűen felmondhatod a meglévő szerződésedet azért, mert találtál egy jobb ajánlatot.

  • Lakásbiztosítás váltás évfordulókor

A hagyományos lehetőség a biztosítási évfordulóhoz kapcsolódó felmondás.

Ha másik biztosítóhoz szeretnél átmenni, fontos először ellenőrizned, mikor van a szerződésed évfordulója. Ez nem feltétlenül január 1-je, általában a biztosítási kötvényen vagy a biztosító által küldött dokumentumokon találod meg.

Az évfordulós felmondásnál határidőre is figyelni kell. A felmondásnak az évforduló előtt legalább 30 nappal aláírással ellátva meg kell érkeznie a biztosítóhoz.

Ezért nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az ügyintézést.

  • Lakásbiztosítás váltás márciusban – évfordulótól függetlenül

2024 óta van egy másik lehetőség is: márciusban a lakásbiztosítás évfordulójától függetlenül is felmondható.

Ez azt jelenti, hogy akkor is lehetőséged van új biztosítást választani, ha a szerződésed évfordulója például októberben vagy decemberben lenne.

Fontos azonban, hogy ez nem jelenti azt, hogy egész évben bármikor szabadon válthatsz.

A márciusi lakásbiztosítási kampány egy külön felmondási lehetőség, meghatározott időszakkal és szabályokkal. Ha erről lemaradtál, a következő lehetőséged általában a saját biztosítási évfordulód lehet.

  • Érdekmúlással való felmondás

Mit is jelent ez? Bármilyen vagyontárgy biztosítását felmondhatod abban az esetben, ha megszűnik a biztosítási érdek.

Például az ingatlan értékesítése érdekmúlást eredményezhet. Fontos, hogy az érdekmúlást igazolni kell, a biztosító által kért dokumentumok benyújtásával.

Ha például eladod a házat, általában szükség lehet az adásvételi szerződés megfelelő oldalára, amelyen szerepel az ingatlan címe, valamint a birtokbaadási jegyzőkönyvre. A biztosítás megszűnésének időpontját ugyanis a birtokbaadás dátuma határozhatja meg.

És van még egy jó hír: ha a biztosítási díjat már előre kifizetted, a megszűnés után fennmaradó időszakra eső díjat visszakaphatod.

Ha tehát augusztusban találsz egy olcsóbb lakásbiztosítást, önmagában ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy azonnal felmondhatod a jelenlegi szerződésedet. Éppen ezért az első lépés mindig az legyen, hogy megnézed a meglévő szerződésedet és annak évfordulóját.

 

Lakásbiztosítás csere: ne csak az árat hasonlítsd össze!

Az egyik leggyakoribb hiba, hogy lakásbiztosítás váltásakor kizárólag az éves díjat nézzük.

Tegyük fel, hogy a jelenlegi biztosításod évente 75 000 forintba kerül, egy másik ajánlat pedig 58 000 forint.

Első pillantásra egyértelműnek tűnik a döntés.

Csakhogy érdemes megnézni azt is, mit kapsz az 58 000 forintos biztosításért.

Mekkora összegre biztosított az épület? Mi történik csőtörés, viharkár vagy beázás esetén? Milyen ingóságokra terjed ki a védelem? Van-e önrész? Milyen limiteket tartalmaz a szerződés?

Egy olcsóbb biztosítás nem feltétlenül rosszabb, de ezt csak a szolgáltatások és feltételek összehasonlítása után lehet eldönteni. Ebben is segít a tanácsadó.

Régi a lakásbiztosításod? Erre különösen figyelj

Ha 5, 10 vagy akár 15 éve kötötted a biztosításodat, nemcsak az a kérdés, hogy mennyit fizetsz érte.

Azóta változhatott az ingatlanod és az otthonod újraépítési értéke is.

Lehet, hogy:

  • felújítottad a fürdőszobát vagy a konyhát,
  • új nyílászárókat építettél be,
  • klímát vagy napelemet telepítettél,
  • készült egy garázs vagy melléképület,
  • jelentősen nőtt az ingóságaid értéke.

Ilyenkor érdemes azt is ellenőrizni, hogy a meglévő biztosítási összegek még mindig megfelelőek-e.

Egy régi szerződés lecserélése tehát nem egyszerűen arról szól, hogy találunk-e néhány ezer forinttal olcsóbb ajánlatot. Sok esetben azt tapasztalom, ha átdolgozom a szerződéseket, aktualizálom magasabb kockázat mellett a díj vagy stagnál, de legtöbbször csökken.

Szóval tévhit, hogy ha módosítod az minden esetben díjemelést is jelent!

 

Tudtad, hogy van olyan biztosítás, amelynél a kár időpontjában érvényes újraépítési érték alapján történik a térítés?

Néhány biztosítónál már elérhető a káridőponti újraépítési értéken alapuló biztosítás, amely nemcsak az épületre, hanem bizonyos esetekben az ingóságokra is alkalmazható.

De mit jelent ez a gyakorlatban?

Az ingatlant a biztosító által meghatározott módon, újraépítési értéken kell biztosítani. Ehhez kapcsolódik a kötvényben szereplő biztosítási összeg, amely hagyományosan a biztosító szolgáltatásának felső határát jelenti.

Egy komoly tűz- vagy robbanáskárnál azonban előfordulhat, hogy az évek során az építési költségek jelentősen megemelkednek, és a tényleges helyreállítás már többe kerül, mint a kötvényben szereplő biztosítási összeg.

Itt válik igazán fontossá a káridőponti újraépítési érték.

Ennek lényege, hogy a biztosító a feltételekben meghatározottak szerint a kár időpontjában aktuális újraépítési költséget veszi figyelembe, így bizonyos esetekben a kötvényben szereplő biztosítási összegen felül is téríthet.

Ez egy komoly káreseménynél akár milliós különbséget is jelenthet.

 

Van lakáshiteled? Ne mondj fel automatikusan semmit

Lakáshitellel terhelt ingatlannál különösen körültekintően kell eljárni.

A bank a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanra jellemzően elvárja a megfelelő vagyonbiztosítás meglétét, és a biztosításhoz kapcsolódhat banki zálogjogi vagy hitelfedezeti bejegyzés is.

Ez nem jelenti azt, hogy soha nem válthatsz biztosítót.

Azt viszont igen, hogy a régi szerződés felmondása előtt érdemes ellenőrizni a hitelszerződés és a bank előírásait, és gondoskodni arról, hogy az új biztosítás megfelelően kapcsolódjon a hitelhez.

Hogyan válts lakásbiztosítást biztonságosan?

Mielőtt felmondanád a jelenlegi szerződésedet, nézd végig ezt az öt kérdést:

  1. Mikor van a jelenlegi biztosításom évfordulója?
  2. Van-e tartamkedvezmény és az mikor jár le?
  3. Az új biztosítás valóban ugyanazokra – vagy több – kockázatra nyújt fedezetet?
  4. Megfelelőek az épületre és az ingóságokra meghatározott biztosítási összegek?
  5. Van olyan hitel, kedvezmény vagy egyéb feltétel, amelyet a váltás érinthet?

 

És még egy fontos szabály: ne maradjon olyan időszak, amikor az ingatlan nincs biztosítva.

A régi és az új szerződés dátumait ezért mindig érdemes pontosan összehangolni.

 

Nem biztos, hogy váltani kell, lehet inkább módosítani érdemes

Ha azért kezdtél új biztosítást keresni, mert drágának érzed a jelenlegit, vagy úgy gondolod, már nem felel meg az igényeidnek, nem feltétlenül a biztosítóváltás az egyetlen megoldás.

Előfordulhat, hogy a meglévő szerződés módosításával is megfelelőbb védelmet lehet kialakítani. Káreseménynél az is fontos szempont lehet, hogy mióta vagy a biztosító ügyfele, hiszen a hosszabb biztosítási múlt bizonyos esetekben kedvezően befolyásolhatja a kárrendezést

Más esetben viszont valóban egy új konstrukció lehet kedvezőbb.

Ezért érdemes nem pusztán biztosítási díjakat, hanem a teljes biztosítási védelmet összehasonlítani.

Mikor nézted át utoljára a lakásbiztosításodat?

Ha erre nem tudsz pontosan válaszolni, már önmagában érdemes elővenni a kötvényt, vagy az évforduló előtt kb. 60 nappal érkezett index levelet. Az index levél pontosan tartalmazza a legújabb értékeket.

Nézd meg, mikor kötötted, mire terjed ki, milyen összegekre vagy biztosítva, és hogy a szerződés még mindig megfelel-e annak az otthonnak, amelyben ma élsz.

A jó lakásbiztosítás ugyanis nem feltétlenül a legolcsóbb.

Az a jó biztosítás, amely akkor és arra nyújt megfelelő segítséget, amikor valóban szükséged van rá.

Ha nem vagy biztos benne, hogy a jelenlegi lakásbiztosításod megfelelő védelmet nyújt-e, vagy érdemes lenne váltanod, segítünk átnézni a lehetőségeket és közérthetően összehasonlítani azokat.

Ha szeretnél biztos lenni abban, hogy a legjobb biztosítási megoldást választod, keress meg bátran! Egy konzultáció során személyre szabott tanácsokkal segítek.
Hasznosnak találtad ezt a cikket? Oszd meg ismerőseiddel is, hogy ők is jól informált döntést hozhassanak!
Facebook
LinkedIn
Pinterest
Bejegyzések szerzője
Lángné Novák Mariann

Biztosítási szakember

Biztosítás, jogvédelem bejegyzések
KÖVESS MINKET!